Rosberg zárta az élen az utolsó szezon előtti tesztnapot

2013.03.03. 17:34 racingmagic

A mai nappal lezárult az idei évi Forma-1 szezon előtti teszt sorozata. Innentől kezdetét veszi a két hetes várakozás, az első Ausztrál Nagydíjig. De lássuk mi is történt ma Barcelonában.

Kellemes. napsütéses idő fogadta a versenyzőket ma reggel. Ma már autóban láthattuk Kimi Raikkönent is, aki tegnapi gyomorpanaszai után vállalta a napot. Igen ám, csak hogy ezúttal a Lotus gyengélkedett alatta. A váltó hibája miatt ugyanis a fél délelőttöt a bokszban töltötte. Nico Rosberg zárta az élen a meglehetősen eseménytelenre sikerült délelőttöt, három tizeddel megelőzve Alonsot és több mint egy másodperccel Buttont. A világbajnoki címvédő Vettel hetedik volt csak délelőtt.

 

Az ebédszünet után rögtön pályára hajtott a mezőny. Délelőtthöz képest csak a Williams és a Marussia cserélt pilótákat.  Tulajdonképpen semmi esemény, változás nem történt délelőtthöz képest. Az első három helyen ugyanazok a pilóták zártak, és a különbségek is maradtak lévén délután senki nem tudta megjavítani idejét. A Mercedes-Ferrari-Mclaren hármas mögött a Sauberrel Nico Hülkenberg zárt, alig egy tizeddel lemaradva csak Jenson Button idejétől. Kimi Raikkönen a délelőtti váltóhibák után délután már egy tökéletes autóval körözhetett. Egy ötödik időre futotta erejéből. Az élmezőny utolsó, de stabil párosa pedig Paul di Resta és Force Indiája lettek.

Ezzel véget értek a szezon előtti tesztek. A bajnokság Március 15-17 között Ausztráliában rajtol.

F1 tesztek Barcelona 2013 4.nap végeredmény

1. N.Rosberg (Mercedes) : 1:20:130

2. F.Alonso (Ferrari) : +0.364

3. J.Button (Mclaren) : +1.314

4. N.Hülkenberg (Sauber) : +1.411

5. K.Raikkönen (Lotus) : +1.528

6. P.di Resta (Force India) : +1.534

sahara-force-india-di-resta-barcelona-day2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://racingmagic.blog.hu/api/trackback/id/tr815114821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása