F1 tesztek Barcelona 2.nap: Grosjean nyerte a pénteki tesztnapot

2013.03.01. 20:11 racingmagic

A pénteki tesztnapjához sorakozott fel reggel a Forma-1 mezőnye. A Marussia csapat rögtön egy bejelentéssel indított. Luiz Raziának nem lett meg a szponzori háttere, így az idei évben Jules Bianchi veszi át helyét.

 

Az időjárás ma is komor arcát mutatta, vizes pályán futottak ki az autók a pályára. Ám mivel csapadék utánpótlás nem érkezett, így az aszfalt folyamatosan száradt. Az edzés első megszakítására Daniel Ricciardo révén került sor, ugyanis a pálya szélén félre kellett állnia, mivel megállt alatta a Torro Rosso.  A következő esemény nem sokkal a délelőtti etap zárása előtt került sor. Romain Grosjean Lotusában kifogyott a benzin, és a francia nem tudott elevickélni a bokszutcáig. A délelőttöt végül Jenson Button zárta az élen, Sutil és Hülkenberg előtt.

 

Az eső délutánra sem érkezett meg, bár igen csak sötét fellegek voltak a pálya felett. Button, Sutil és Grosjean felváltva autózták a gyors köröket. Mint később kiderült jól tették, ugyanis az utolsó fél órában ismét leesett az eső.  Ráadásul ismét volt két leálló autó. Giedo van der Garde Caterhamje és Pastor Maldonado Williamse is félre húzódott.

A téli felkészülés utolsó  pénteki napját végül Romain Grosjean nyerte. Mögötte Jenson Button, négy tizedes lemaradással.  Pastor Maldonado végül annak ellenére, hogy nem tudta az edzés végig csinálni, egy harmadik időt futott. A világbajnok RedBull pilóta Vettel lett a negyedik. A RedBull ma inkább különböző aerodinamikai elemeket tesztelt, sem mint gyors köröket futott. Nico Hülkenberg ötödik helyre hozta be a Saubert, csak egy ezreddel lemaradva Vetteltől.. Az élmezőnyt Adrian Sutil zárja a Force Indiával.

 

F1 tesztek Barcelona 2.nap végeredmény

1. R.Grosjean (Lotus) : 1:22:716

2. J.Button (Mclaren) : +0.465

3. P.Maldonado (Williams) : +0.912

4. S.Vettel (RedBull) : +1.027

5. N.Hülkenberg (Sauber) : +1.028

6. A.Sutil (ForceIndia) : +1.499

images_37.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://racingmagic.blog.hu/api/trackback/id/tr635112222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása