Mától és holnap ismét a barcelónai pályát vette birtokba a Forma-1 mezőnye. A mai nap elsőként egy bejelentéssel indult, a Force India csapata megerősítette, hogy Adrian Sutilt ültetik második autójukba, még a Marussiánál pénzügyi viták alakultak ki. Luiz Razia ugyanis még mindig nem tudta felmutatni azt a szponzorpénzt, amivel bevásárolta magát a versenyautóba. Egyes hírek szerint Heikki Kovalainen fog helyette versenyezni, a Hispania kiválásával leggyengébbé avanzsált csapatnál. Sőt, a finn állítólag már az üléspróbán is átesett. A csapatot a hétvégén Max Chilton képviseli akinek már fix a helye az egyes számú autóban.
Ezen előzetes után reggel kilenckor nekivágott a mezőny a mai tesztnek. Ami rögtön fel is adta a leckét, legalábbis a délelőtt. Hol csillapodott, hol rákezdett az eső, a nedves pálya pedig rendkívül alattomossá vált. Ennek Romain Grosjean itta meg a levét, a Lotussal versenyző francia pilóta a kavicságyba kötött ki. Nem járt sokkal jobban Esteban Gutierrez sem. A Sauber újonca egész jó időket futott, még nem az egyik kanyarban megcsúszott alatta a gép és a gumifalba vágódott. Szerencsére a pilóta nem sérült meg, az autó egy-két eleme azonban összehorpadt. Az eső ellenére nagy volt a forgalom a pályán, mindenki igyekezett kipróbálni autója tulajdonságát vizes körülmények között.
A délelőttöt végül a Mercedessel Lewis Hamilton zárta elsőként két tizedet verve Felipe Massára és több mint fél másodpercet a Torro Rossóval versenyző Jean-Eric Vergne-re.
Délutánra az időjárás barátságossá fordult, így előbb az intermédia majd a slick gumik kaptak szerepet. Természetesen folyamatosan javuló köridőket futottak a versenyzők. Felipe Massa alatt a nap végére elfáradt a Ferrari és a brazil kénytelen volt a pálya szélére parkolni. A napi elsőségért az utolsó percekig folyt a csata, végül a Red Bullal délután szépen teljesítő Mark Webber lett a nyitónap leggyorsabbja. Hamilton az utolsó pillanatban szorult a második helyre, de ezt ő egyáltalán nem értékeli rossz teljesítménynek, bár a hátránya kicsit sem mondható kevésnek, hiszen több mint másfél másodperc választja el az ausztráltól. Vergne nagyon boldogan szállt ki a tesztnap végén a kocsiból, nem csoda, hiszen megtartotta a harmadik pozíciót. A Williams újonca Vatteri Bottas lett ma a negyedik , még a Mclaren új üdvöskéje Sergio Perez ötödik lett. Gutierrez délutánra visszatért, és egy hatodik legjobb időre futotta tőle.
F1 tesztek Barcelona 2013 1.nap
1. M.Webber (RedBull) : 1:22:693
2. L.Hamilton (Mercedes) : +1.655
3. J-E. Vergne (TorroRosso) : +2.324
4. V.Bottas (Williams) : +3.765
5. S.Perez (Mclaren) : +3.845
6. E.Gutierrez (Sauber) : +3881